Wieszt Jankó két forduló után az első helyen áll a 2017-es Rallycross Országos Bajnokságban és a Közép-Európai Zóna Kupában! A Super 1600-as kategóriában induló pilisvörösvári versenyzőt a Szlovákiaringen megtartott idénynyitón még utolérte a technika ördöge, de a Máriapócson megrendezett második futamon már minden tökéletesen működött a Renault Twingóval.
- Nagyszerűen kezdtem a Szlovákiaringen is, megnyertem az edzéseket, az elődöntőben pedig az első helyről startoltam, de az első kanyarban lefordult a felniről a gumi, így csak az utolsó helyen értem célba. De minden rosszban van valami jó is, noha nem jutottam be a döntőbe, így is szereztem néhány pontot, ami jól jöhet még a hétfutamos bajnokságban – mondja a fiatal versenyző.
- Hogyan alakult a második versenyed?
- Máriapócson mindent megnyertem, az edzéseket, az előfutamokat és a döntőt is – az autó nagyszerűen ment és én is élveztem a versenyzést. Az így megszerzett győzelemmel átvettem a vezetést a bajnokságban.
- Említetted, hogy jó az autó – milyen az idei kocsid?
- Ez egy ötéves, kétkerékmeghajtású, szívómotoros Renault Twingo, amelynek az a legfőbb jellemzője, hogy nagyon jól vezethető. Pontos vezetési stílust igényel, de oda is megy, ahová irányítom – élmény vele autózni. Korábban vezettem Mitsubishit, Seatot, Skoda Fabiát, amelyek négykerékmeghajtású, erősebb gépek voltak, de ez a kis Renault is pompásan megy, különösen a kanyartempója nagyszerű. Szeretnék is megköszönni a támogatóimnak, a Motulnak, a Wieszt Gépkölcsönzőnek és a Wieszt Autókölcsönzőnek, amiért lehetővé tették, hogy ezzel a kocsival versenyezhetek.
- Mi a versenyprogramod a folytatásban?
- Május közepén Lettországba, Rigába utazunk, ahol több más magyar versenyzővel együtt részt veszek egy edzésen és egy versenyen is. Azért várom már nagyon ezt a kirándulást, mert szeptemberben ugyanitt Európa-bajnoki futamot rendeznek, ahol én is elindulok. A mostani teszt és verseny jó felkészülés lesz az Eb futamra. Pünkösdkor pedig újra Máriapócson fogok versenyezni a magyar bajnokságban, remélem, ezt követően is én leszek a tabella élén.